1 Péter 2
1 Levetve azért minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigykedést és minden rágalmazást,2 mint most született csecsemők, a hamisítatlan lelki tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre.3 Mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.4 Járuljatok Hozzá, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istentől választott, megbecsült kőhöz,5 ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.6 Ezért van az Írásban: „Íme, szegletkövet teszek le Sionban amely kiválasztott, megbecsült, és aki hisz benne nem szégyenül meg“.7 Érték tehát ez számotokra, akik hisztek. A hitetleneknek pedig az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett,8 megütközés kövévé és botránkozás sziklájává. Ezek beleütköznek, mert nem hisznek az igének. Ők erre is rendeltettek.9 Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.
10 Akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok. Akik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok.
11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen harcolnak.
12 Tisztességesen viselkedjetek a pogányok között, hogy ha valamiben rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.
13 Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár királynak, mint feljebbvalónak,14 akár helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére, a jót cselekvők megdicsérésére.15 Mert az az Isten akarata, hogy jót cselekedve elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát,16 mint szabadok, és nem úgy, mint akiknél a szabadság a gonoszság elpalástolása, hanem úgy, mint Isten szolgái.
17 Mindenkit tiszteljetek, az atyafiakat szeressétek, Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.
18 A szolgák teljes félelemmel engedelmeskedjenek uraiknak, ne csak a jóknak és kíméleteseknek, hanem a szívteleneknek is.19 Kegyelem az, ha valaki Istenről való meggyőződéséért méltatlanul szenvedve tűr sérelmeket.20 Mert micsoda dicsőség az, ha a vétkeitek miatt kapott arcul verést tűritek el? De ha jót cselekedtek és tűritek érte a szenvedést, az kedves Isten előtt.21 Mert arra hívattatok el, hiszen Krisztus is szenvedett értetek, nektek példát adva, hogy az ő nyomdokait kövessétek.22 Ő bűnt nem cselekedett, szájában álnok szót nem találtak.23 Amikor szidalmazták, a szidalmat nem viszonozta, amikor szenvedett nem fenyegetőzött, hanem rá bízta ezt arra, aki igazságosan ítél.24 Bűneinket maga vitte fel testében a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnnek, és az igazságnak éljünk. Az ő sebeivel gyógyultatok meg.
25 Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek Pásztorához és Gondviselőjéhez.
1 Peter 2
1 So get rid oft all evil and all deceit and hypocrisy and envy and all slander.2 Andt yearnt like newborn infants for pure, spiritual milk,t so that by it you may grow up tot salvation,s
3 if you have experiencedtthe Lord’s kindness.s
A Living Stone, a Chosen People
4 So as you come to him,t a living stone rejected by men butt chosen and pricelesst in God’s sight,5 you yourselves, as living stones, are built up as a spiritual house to be a holy priesthood and to offert spiritual sacrifices that are acceptable to God through Jesus Christ.6 For it sayst in scripture, “Look, I lay in Zion a stone, a chosen and priceless cornerstone,tand whoever believestin himtwill nevertbe put to shame.”s7 So you who believe seet his value,t but for those who do not believe, the stone that the builders rejected has become thetcornerstone,s8 and a stumbling-stonetand a rock to trip over.s They stumblet because they disobey the word, as they were destined to do.t9 But you are a chosen race, a royal priesthood, a holy nation, a people of his own, so that you may proclaim the virtuess of the one who called you out of darkness into his marvelous light.
10 Yout once were not a people, but now you are God’s people. You were shown no mercy,s but now you have received mercy.
11 Dear friends, I urge you as foreigners and exiles to keep away from fleshly desires that do battle against the soul,
12 and maintain good conductt among the non-Christians,t so that thought they now malign you as wrongdoers, they may see your good deeds and glorify God when he appears.t
Submission to Authorities
13 Be subject to every human institutiont for the Lord’s sake, whether to a king as supreme14 or to governors as those he commissionst to punish wrongdoers and praiset those who do good.15 For God wants yout to silence the ignorance of foolish people by doing good.16 Livet as free people, not using your freedom as a pretext for evil, but as God’s slaves.ts
17 Honor all people, love the family of believers,t fear God, honor the king.
18 Slaves,t be subjectt to your masters with all reverence, not only to those who are good and gentle, but also to those who are perverse.19 For this finds God’s favor,t if because of conscience toward Godst someone endures hardships in suffering unjustly.20 For what credit is it if you sin and are mistreated and endure it? But if you do good and suffer and so endure, this finds favor with God.t21 For to this you were called, since Christ also suffered for you, leaving an example for you to follow in his steps.22 Hetcommitted no sin nor was deceit found in his mouth.s23 When he was maligned, het did not answer back; when he suffered, he threatenedt no retaliation,s but committed himself to Godt who judges justly.24 Hethimself bore our sinss in his body on the tree, that we may cease from sinningt and live for righteousness. By histwoundstyou were healed.s
25 For you were going astray like sheeps but now you have turned back to the shepherd and guardian of your souls.