2 Korintusi 10
Pál megérkezésekor erélyes lesz
1 Krisztus szelídségére és engedelmességére kérlek titeket, én magam, Pál, aki -- némelyek szerint -- szemtől-szembe ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben szigorú,2 kérlek titeket, hogy amikor jelen leszek, ne kelljen szigorúnak lennem annak a meggyőződésnek alapján, amellyel, úgy gondolom, szigorú lehetnék azokkal, akik azt tartják rólunk, hogy test szerint élünk.3 Mert noha testben élünk, de nem test szerint harcolunk.4 Harci fegyvereink sem testiek, hanem erősek Isten szolgálatában erődítmények lerontására.5 Ezekkel rontunk le minden okoskodást és magaslatot, amelyet Isten ismerete ellen emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjenek Krisztusnak,
6 és készek vagyunk megbüntetni minden engedetlenséget, mihelyt teljessé lesz a ti engedelmességetek.
7 Ami a szemetek előtt van, arra nézzetek! Ha valaki abban bízik, hogy ő a Krisztusé, azt is gondolja meg, hogy amint ő a Krisztusé, éppen úgy mi is a Krisztusé vagyunk.8 Mert ha még túlzottan is dicsekednék hatalmunkkal, amit az Úr a ti építésetekre és nem megrontásotokra adott, akkor sem vallok szégyent!9 Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy leveleimmel csak ijesztgetlek titeket.10 Mert azt mondják, hogy levelei súlyosak és kemények, de megjelenése erőtlen, és beszéde gyarló.
11 Gondolja meg az ilyen ember azt, hogy amilyenek távollétünkben vagyunk, amikor csak leveleken keresztül szólunk, éppen olyanok leszünk jelenlétünkkor tetteinkben is.
Pál Krisztus mértékéhez igazodik
12 Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik magukat ajánlják, de magukat magukhoz mérik, és magukat magukhoz hasonlítják, így nem cselekednek okosan.13 De mi nem dicsekszünk mérték nélkül, hanem annak a mércének alapján, amit Isten adott nekünk mértékül, ez pedig, hogy hozzátok is eljussunk.14 Mert mi nem feszítjük túl magunkat, mintha nem tudnánk eljutni hozzátok, hiszen hozzátok is eljutottunk a Krisztus evangéliumával.15 Mi nem dicsekszünk mértéktelenül mások munkájával, de reméljük, hogy hitetek növekedésével még nagyobb megbecsülésben lesz részünk a mi mércénk szerint.16 Határaitokon túli területen is hirdetjük majd az evangéliumot, de nem dicsekszünk más mércéje szerint azzal, amit már mások elvégeztek.17 „Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.“
18 Mert nem az a kipróbált ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl.
2 Corinthians 10
Paul’s Authority from the Lord
1 Now I, Paul, appeal to yout personallyt by the meekness and gentlenesst of Christ (I who am meekt when present amongt you, but am full of couraget toward you when away!) –2 now I ask that when I am present I may not have to be bold with the confidence that (I expect) I will dare to use against some who consider us to be behavingt according to human standards.t3 For though we livet as human beings,t we do not wage war according to human standards,t4 for the weapons of our warfare are not human weapons,t but are made powerful by Godt for tearing down strongholds.s We tear down argumentst5 and every arrogant obstaclet that is raised up against the knowledge of God, and we take every thought captive to make it obeyt Christ.6 We are also ready to punish every act of disobedience,t whenever your obedience is complete.7 You are looking at outward appearances.t If anyone is confident that he belongs to Christ, he should reflect on this again: Just as he himself belongs to Christ, so too do we.8 For if I boast somewhat more about our authority that the Lord gave ust for building you up and not for tearing you down, I will not be ashamed of doing so.t9 I do not want to seem as though I am trying to terrify you with my letters,10 because some say, “His letters are weighty and forceful, but his physical presence is weakt and his speech is of no account.”t
11 Let such a person consider this: What we sayt by letters when we are absent, we also are in actions when we are present.
Paul’s Mission
12 For we would not dare to classify or compare ourselves with some of those who recommend themselves. But when they measure themselves by themselves and compare themselves with themselves, they are without understanding.t13 But we will not boast beyond certain limits,t but will confine our boastingt according to the limits of the work to which God has appointed us,t that reaches even as far as you.14 For we were not overextending ourselves, as though we did not reach as far as you, because we were the first to reach as far as you with the gospel about Christ.t15 Nor do we boast beyond certain limitst in the workt done by others, but we hopet that as your faith continues to grow, our work may be greatly expandedt among you according to our limits,t16 so that we may preach the gospel in the regions that lie beyond you, and not boast of work already done in another person’s area.17 But the one who boasts must boast in the Lord.ts
18 For it is not the person who commends himself who is approved, but the person the Lord commends.