previous next

Apostolok 19

Keresztelő János tanítványai Efezusban

1 Történt pedig aközben, amíg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, bejárva a felsőbb tartományokat, Efezusba érkezett. Amikor néhány tanítványra talált,2 ezt mondta nekik: „Vajon vettetek-e Szentlelket, miután hivőkké lettetek?“ Azok pedig ezt mondták neki: „Még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.“3 Ekkor megkérdezte tőlük: „Mire keresztelkedtetek meg tehát?“ Azok pedig azt mondták: „A János keresztségére.“4 Pál pedig ezt mondta: „János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondva a népnek, hogy aki ő utána jön, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban.“5 Amikor pedig ezt hallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére.6 És mikor Pál reájuk tette kezét, a Szentlélek szállt reájuk, nyelveken szóltak és prófétáltak.

7 A férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak.

Pál tanításai és csodatételei Efezusban

8 Bement a zsinagógába, három hónapon át vitatkozva bátorsággal szólt, és igyekezett meggyőzni őket az Isten országára tartozó dolgokról.9 Amikor pedig néhányan megkeményítették magukat és nem hittek, sőt gonoszul beszéltek az Úr útjáról a sokaság előtt, otthagyta őket, elszakította a tanítványokat tőlük, s mindennap egy bizonyos Tirannus iskolájában prédikált.

10 Ez pedig két esztendeig tartott, úgy, hogy mindazok, akik Ázsiában laktak, mind zsidók, mind görögök, hallgatták az Úr Jézusnak igéjét.
11 Isten pedig nem mindennapi csodákat cselekedett Pál keze által,12 úgyhogy még a testéről is elvitték a kendőket vagy kötényeket a betegekhez, és eltávoztak tőlük a betegségek, és a gonosz lelkek kimentek belőlük.13 Néhányan pedig a lézengő zsidó ördögűzők közül elkezdték az Úr Jézus nevét hívni azokra, akikben gonosz lelkek voltak, és ezt mondták: „Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál prédikál.“14 Közöttük voltak pedig Szkévának, egy zsidó főpapnak fiai heten, akik ezt művelték.15 A gonosz lélek pedig ezt mondta: „A Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kicsodák vagytok?“16 És rájuk ugrott az az ember, akiben a gonosz lélek volt, és leteperte őket, hatalmat vett rajtuk annyira, hogy meztelenül és megsebesülve szaladtak ki abból a házból.17 Ezt pedig megtudták mindannyian, zsidók és görögök, akik Efezusban laktak, félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézusnak nevét.18 Sokan a hívők közül is eljöttek, bevallották és föltárták mesterkedéseiket.19 Sokan pedig azok közül, akik ördögi mesterségeket űztek, könyveiket összehordták, és mindenki szeme láttára megégették. Összeszámlálták a könyvek árát, és azok ötvenezer ezüstpénzt tettek ki.

20 Így az Úrnak igéje erősen növekedett és hatalmas lett.
21 Amikor pedig ezek megtörténtek, Pál eldöntötte magában, hogy elmegy Macedóniába és Akhájába, majd Jeruzsálembe, és ezt mondta: „Ottlétem után Rómát is meg kell látnom.“

22 Macedóniába pedig elküldött kettőt azok közül, akik neki szolgáltak, Timóteust és Erásztoszt, ő maga pedig még egy ideig Ázsiában maradt.

Az ötvösök zavargása Efezusban

23 Az időtájt azonban nem csekély háborúság támadt az Úr útja miatt.24 Mert egy Demeter nevű ötvös, ezüstből Artemisz-templomokat készített, és a mesterembereknek nem csekély nyereséget juttatott.25 Összegyűjtötte őket, és az ilyenfélékkel foglalkozó műveseket, s ezt mondta: „Férfiak, tudjátok, hogy ebből a mesterségből van a mi jólétünk.26 Látjátok és halljátok, hogy ez a Pál nemcsak Efezusnak, hanem közel az egész Ázsiának sok népét eláltatta és félrevezette, mivel azt mondja, hogy nem istenek azok, amelyeket kézzel csinálunk.

27 Nemcsak az a veszély fenyeget bennünket, hogy ez a mesterség tönkre megy, hanem hogy a nagy istenasszonynak, Artemisznek templomát is semmibe veszik, elvész az ő nagysága is, akit egész Ázsia és a világ tisztel.“
28 Amikor pedig ezeket hallották, elteltek haraggal és ezt kiáltották: „Nagy az efezusi Artemisz!“29 Az egész város háborúsággal telt meg, és egy akarattal a színházba rohantak, megfogták Gájuszt és Arisztarkhoszt, akik Macedóniából valók, és Pálnak útitársai voltak.30 Pál pedig amikor a nép közé akart menni, nem eresztették a tanítványok.31 Az ázsiai főpapok közül is néhányan, akik barátai voltak neki, hozzá küldtek és kérték, hogy ne menjen a színházba.32 Ott pedig az egyik ezt, a másik azt kiáltozta, mert a népgyűlés összezavarodott és a többség nem tudta, miért gyűltek össze.33 A sokaság közül pedig előállították Sándort, akit a zsidók előretuszkoltak. Sándor pedig intett a kezével, hogy védekezni akar a nép előtt.34 Azonban felismerték, hogy zsidó, kiáltozás tört ki mindnyájukból, mintegy két óra hosszáig kiabálva: „Nagy az efezusi Artemisz!“35 Miután pedig a városi jegyző lecsendesítette a sokaságot, ezt mondta: „Efezusbeli férfiak, ugyan ki az az ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa a nagy Artemisz istenasszonynak, és a Jupitertől leszállt képének templomőrzője?36 Mivel ezek ellen senki nem szólhat, szükséges, hogy elcsendesedjetek, és semmi vakmerő dolgot ne kövessetek el.37 Mert idehoztátok ezeket az embereket, akik sem nem szentségrontók, sem a ti istenasszonyotok ellen káromlást nem szóltak.38 Ha tehát Demeternek és a hozzátartozó mesterembereknek valaki ellen panaszuk van, vannak törvényszékek, és vannak helytartók, pereljenek ott egymással.39 Ha pedig egyéb dolog miatt van valami panaszotok, a törvényes népgyűlésen majd elintézitek.

40 Mert félő, hogy lázadással vádolnak meg a mai nap miatt; ugyanis semmi ok nincs, amellyel számot tudnánk adni ezért a csődületért.“ Ezeket mondva, feloszlatta a gyűlést.

Acts 19

Disciples of John the Baptist at Ephesus

1 Whilet Apollos was in Corinth,s Paul went through the inlandt regionst and came to Ephesus.s Het found some disciples theret2 and said to them, “Did you receive the Holy Spirit when you believed?”t They replied,t “No, we have not event heard that there is a Holy Spirit.”3 So Pault said, “Into what then were you baptized?” “Into John’s baptism,” they replied.t4 Paul said, “John baptized with a baptism of repentance, telling the people to believe in the one who was to come after him,s that is, in Jesus.”5 When they heard this, they were baptized in the name of the Lord Jesus,6 and when Paul placedt his hands on them, the Holy Spirit cames upon them, and they began to speakt in tongues and to prophesy.t

7 (Now there were about twelve men in all.)s

Paul Continues to Minister at Ephesus

8 So Pault enteredt the synagogues and spoke out fearlesslyt for three months, addressingt and convincingt them about the kingdom of God.s9 But whent some were stubbornt and refused to believe, revilingt the Ways before the congregation, he leftt them and took the disciples with him,t addressingt them every dayt in the lecture hallt of Tyrannus.

10 This went on for two years, so that all who lived in the province of Asia,ts both Jews and Greeks, heard the word of the Lord.s

The Seven Sons of Sceva

11 God was performing extraordinaryt miracles by Paul’s hands,12 so that when even handkerchiefs or aprons that had touched his bodyt were broughtt to the sick, their diseases left them and the evil spirits went out of them.t13 But some itinerantt Jewish exorcists tried to invoke the namet of the Lord Jesus over those who were possessed byt evil spirits, saying, “I sternly warns you by Jesus whom Paul preaches.”14 (Now seven sons of a man namedt Sceva, a Jewish high priest, were doing this.)s15 But the evil spirit replied to them,t “I know about Jesust and I am acquainted witht Paul, but who are you?”s16 Then the man who was possessed byt the evil spirit jumped ont them and beat them all into submission.t He prevailedt against them so that they fled from that house naked and wounded.17 This became known to all who lived in Ephesus,s both Jews and Greeks; fear came overt them all, and the name of the Lord Jesus was praised.t18 Many of those who had believed came forward,t confessing and making their deeds known.ts19 Large numberst of those who had practiced magict collected their bookst and burned them up in the presence of everyone.t Whent the value of the books was added up, it was found to total fifty thousand silver coins.t

20 In this way the word of the Lords continued to grow in powert and to prevail.s

A Riot in Ephesus

21 Now after all these things had taken place,t Paul resolvedt to go to Jerusalem,s passing through Macedonias and Achaia.s He said,t “After I have been there, I must also see Rome.”ss

22 So after sendingt two of his assistants,t Timothy and Erastus, to Macedonia,s he himself stayed on for a while in the province of Asia.t
23 Att that timet a great disturbancet took place concerning the Way.s24 For a man named Demetrius, a silversmith who made silver shrinest of Artemis,s brought a great dealt of businesss to the craftsmen.25 He gatheredt theset together, along with the workmen in similar trades,s and said, “Men, you know that our prosperityt comes from this business.26 And you see and hear that this Paul has persuadedt and turned awayt a large crowd,t not only in Ephesuss but in practically all of the province of Asia,t by sayingt that gods made by hands are not gods at all.ts

27 There is danger not only that this business of ours will come into disrepute,t but also that the temple of the great goddess Artemiss will be regarded as nothing,t and she whom all the province of Asiat and the world worship will suffer the loss of her greatness.”ts
28 Whent they heardt this they became enragedt and began to shout,t “Great is Artemiss of the Ephesians!”29 Thet city was filled with the uproar,t and the crowdt rushed to the theaters together,t dragging with them Gaius and Aristarchus, the Macedonians who were Paul’s traveling companions.30 But when Paul wanted to enter the public assembly,t the disciples would not let him.31 Even some of the provincial authoritiest who were his friends sentt a messaget to him, urging him not to venturet into the theater.32 So then some were shouting one thing, some another, for the assembly was in confusion, and most of them did not know why they had met together.t33 Some of the crowd concludedt it was aboutt Alexander because the Jews had pushed him to the front.t Alexander, gesturingt with his hand, was wanting to make a defenses before the public assembly.t34 But when they recognizedt that he was a Jew, they all shouted in unison,t “Great is Artemiss of the Ephesians!” for about two hours.s35 After the city secretaryt quieted the crowd, he said, “Men of Ephesus, what persont is there who does not know that the city of the Ephesians is the keepert of the temple of the great Artemiss and of her image that fell from heaven?ts36 So because these factst are indisputable,t you must keep quiett and not do anything reckless.t37 For you have brought these men here who are neither temple robberst nor blasphemers of our goddess.s38 If then Demetrius and the craftsmen who are with him have a complaintt against someone, the courts are opent and there are proconsuls; let them bring charges against one another there.t39 But if you want anything in addition,t it will have to be settledt in a legal assembly.t40 Fort we are in danger of being charged with riotingt today, since there is no cause we can give to explaint this disorderly gathering.”t

41 Aftert he had saidt this,t he dismissed the assembly.s