Kolosséiakhoz 4
1 Ti, urak, ami igazságos és méltányos, azt szolgáitoknak adjátok meg, tudva, hogy néktek is van Uratok mennyekben.
Buzdítás kitartó imádkozásra, bölcs magatartásra
2 Legyetek állhatatosak és éberek az imádságban, ügyelve a hálaadásra.3 Imádkozzatok egyszersmind érettünk is, hogy az Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amelyért fogoly is vagyok,4 hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell.5 Bölcsen viseljétek magatokat a kívülállókkal, a jó alkalmat áron is megváltva.
6 A ti beszédetek mindig kellemes legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.
Személyes üdvözletek és üzenetek
7 Minden dolgaimat megismerteti majd veletek Tükhikosz, a szeretett atyafi és hív szolga és szolgatárs az Úrban,8 akit éppen amiatt küldtem hozzátok, hogy megismerje dolgaitokat, és megvigasztalja szíveteket,
9 Onézimosszal együtt, a hű és szeretett atyafival, aki tiközületek való; minden itt való dolgot megismertetnek ők veletek.
10 Köszönt titeket Arisztarkhosz, az én fogolytársam és Márk, a Barnabás unokatestvére (akitől parancsolatokat vettetek: ha hozzátok megy, fogadjátok őt szívesen)11 és Jézus, kit Jusztusznak is hívnak, akik a zsidók közül valók: csak ezek azok a munkatársaim az Isten országában, akik nékem vigasztalásomra voltak.12 Köszönt titeket Epafrász, aki tiközületek való, Krisztusnak szolgája, mindenkor tusakodva érettetek imádságaiban, hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Istennek minden akaratában.13 Mert bizonyságot teszek őfelőle, hogy sokat fárad értetek és azokért, kik Laodiceában és Hierápoliszban vannak.14 Köszönt titeket Lukács, ama szeretett orvos és Démász.
15 Köszöntsétek az atyafiakat, akik Laodiceában vannak és Nimfást és a gyülekezetet, amely az ő házánál van.
16 És mikor felolvastatik nálatok e levél, cselekedjétek meg, hogy a laodiceaiak gyülekezetében is felolvastassék, és hogy a Laodiceából érkező levelet ti is olvassátok fel.
17 És mondjátok meg Arkhipposznak: Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed!
Áldás
18 A köszöntés a saját kezemmel, a Páléval van írva. Emlékezzetek meg az én bilincseimről! A kegyelem veletek. Ámen.
Colossians 4
Exhortation to Households
1 Masters, treat your slaves with justice and fairness, because you know that you also have a master in heaven.
Exhortation to Pray for the Success of Paul’s Mission
2 Be devoted to prayer, keeping alert in it with thanksgiving.3 At the same time prayt for us too, thatt God may open a door for the messaget so that we may proclaimt the mystery of Christ, for which I am in chains.t4 Pray that I may make it known as I should.t5 Conduct yourselvest with wisdom toward outsiders, making the most of the opportunities.
6 Let your speech always be gracious, seasoned with salt, so that you may know how you should answer everyone.
Personal Greetings and Instructions
7 Tychicus, a dear brother, faithful minister, and fellow slavet in the Lord, will tell you all the news about me.t8 I sent him to you for this very purpose, that you may know how we are doingt and that he may encourage your hearts.
9 I sent himt with Onesimus, the faithful and dear brother, who is one of you.t They will tellt you about everything here.
10 Aristarchus, my fellow prisoner, sends you greetings, as does Mark, the cousin of Barnabas (about whom you received instructions; if he comes to you, welcome him).11 And Jesus who is called Justus also sends greetings. In terms of Jewish converts,t these are the only fellow workers for the kingdom of God, and they have been a comfort to me.12 Epaphras, who is one of you and a slavet of Christ,s greets you. He is always struggling in prayer on your behalf, so that you may stand mature and fully assuredt in all the will of God.13 For I can testify that he has worked hardt for you and for those in Laodicea and Hierapolis.14 Our dear friend Luke the physician and Demas greet you.15 Give my greetings to the brothers and sisterst who are in Laodicea and to Nympha and the church that meets in hers house.t16 And aftert you have read this letter, have it readt to the church of Laodicea. In turn, read the letter from Laodiceas as well.
17 And tell Archippus, “See to it that you complete the ministry you received in the Lord.”
18 I, Paul, write this greeting by my own hand.t Remember my chains.t Grace be with you.s