previous next

Efézusiakhoz 1

1 Üdvözlet Páltól, aki Isten akaratából Jézus Krisztus apostola,
Isten szent népének, akik Efezusbant laknak, és hisznek a Krisztus Jézusban.

2 Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!

Szellemi áldások Krisztusban

3 Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott bennünket a Krisztus által a mennyei birodalomban minden szellemi áldással.

4 Ő annyira szeretett bennünket, hogy a Krisztusban már a világ teremtése előtt kiválasztott minket. Azért tette ezt, hogy szent népévé legyünk, akik az ő szemében tökéletesek.

5 Előre elhatározta, hogy minket saját gyermekeivé fogad Jézus Krisztus által. Így akarta, és így tetszett neki.

6 Azért tette, hogy dicséretet szerezzen dicsőséges kegyelmének, amellyel megajándékozott bennünket szeretett Fia, Jézus Krisztus által.

7 A Fiú által kaptuk megváltásunkat, az ő vére, vagyis halála által. Őrajta keresztül kaptuk meg bűneinkre a bocsánatot, Isten kegyelmének gazdagsága szerint.

8 Isten elárasztott bennünket kegyelmével, mindenféle bölcsességgel és megértéssel.

9 Megmutatta nekünk titkos tervét, amelyet tetszése szerint készített, és Krisztus által akar megvalósítani.

10 E terv szerint, amikor erre megérik az idő, Isten mindent egybeszerkeszt Krisztusban: mindent, ami a Mennyben és a Földön van, és őt teszi mindennek fejévé.

11 Isten Krisztusban kiválasztott bennünket. Ezt már előre elhatározta, mert így felelt meg céljának. Isten ugyanis mindent a saját elhatározása és akarata szerint cselekszik.

12 Bennünket, akik elsőként reménykedtünk a Krisztusban, Isten arra választott ki, hogy dicséretet szerezzünk dicsőségének.

13 Ez rátok is vonatkozik. Ti is hallottátok az igazság üzenetét, a megszabadulás örömhírét, és hittetek Krisztusban. Isten pedig Krisztusban megjelölt benneteket egy különleges jellel: a megígért Szent Szellemmel.

14 A Szent Szellem a biztosítéka annak, hogy meg fogjuk kapni, amit Isten a népének ígért. Ez a biztosíték addig érvényes, amíg eljön az ideje, hogy örökségünket valóban meg is kapjuk. Mindennek a célja Isten dicsőségének dicsérete.

Pál imádsága

15-16 Hallottam, hogy hisztek az Úr Jézus Krisztusban, és szeretitek mindazokat, akik Istenhez tartoznak. Ezért állandóan hálát adok értetek Istennek, amikor imádkozás közben eszembe juttok.

17 Azért imádkozom, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya-Isten adja nektek a Szent Szellemet, aki bölccsé tesz benneteket, és igazán megismerteti veletek Istent.

18 Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy valóban megértsétek, milyen reménységre hívott meg titeket. Így fogjátok megérteni, milyen gazdag és nagy az az örökség, amit Isten a népének akar adni.

19 Imádkozom, hogy megtudjátok, milyen mérhetetlenül nagy Isten ereje, amely értünk működik, akik hiszünk. Istennek ez az ereje mutatkozott meg akkor is,

20 amikor Krisztust feltámasztotta a halálból, és a mennyei helyekre, a jobbjára ültette.

21 Ezzel Krisztus hatalmasabb lett, mint az összes uralkodó, hatalmasság, erő vagy király, vagy bármilyen más hatalom; de nemcsak ebben, hanem a következő korokban is.

22 Isten tehát mindent Krisztus lába, vagyis a hatalma alá helyezett. Ugyanakkor az Eklézsiának pedig mindenek felett Krisztust tette a „fejévé”.

23 Az Eklézsia ugyanis Krisztus „Teste”, amely telve van Krisztussal, aki mindent, minden tekintetben teljessé tesz.

Ephesians 1

The Blessings of Redemption

1 Paul, an apostle of Christ Jesus by the will of God,
To the saints who are tat Ephesus and who are faithful in Christ Jesus:
2 Grace to you and peace from God our Father and the Lord Jesus Christ.

3 Blessed be the God and Father of our Lord Jesus Christ, who has blessed us with every spiritual blessing in the heavenly places in Christ,4 just as He chose us in Him before the foundation of the world, that we would be holy and blameless before tHim. In love5 He predestined us to adoption as sons through Jesus Christ to Himself, according to the kind intention of His will,6 to the praise of the glory of His grace, which He freely bestowed on us in the Beloved.7 In Him we have redemption through His blood, the forgiveness of our trespasses, according to the riches of His grace8 which He lavished on us. In all wisdom and insight9 He made known to us the mystery of His will, according to His kind intention which He purposed in Him10 with a view to an administration suitable to the fullness of the times, that is, the summing up of all things in Christ, things in the heavens and things on the earth. In Him11 also we have obtained an inheritance, having been predestined according to His purpose who works all things after the counsel of His will,12 to the end that we who were the first to hope in tChrist would be to the praise of His glory.13 In Him, you also, after listening to the message of truth, the gospel of your salvation-having also believed, you were sealed in Him with the Holy Spirit of promise,14 who is given as a pledge of our inheritance, with a view to the redemption of God's own possession, to the praise of His glory.

15 For this reason I too, having heard of the faith in the Lord Jesus which exists among you and tyour love for all the saints,16 do not cease giving thanks for you, while making mention of you in my prayers;17 that the God of our Lord Jesus Christ, the Father of glory, may give to you a spirit of wisdom and of revelation in the knowledge of Him.18  I pray that the eyes of your heart may be enlightened, so that you will know what is the hope of His calling, what are the riches of the glory of His inheritance in the saints,19 and what is the surpassing greatness of His power toward us who believe. These are in accordance with the working of the strength of His might20 which He brought about in Christ, when He raised Him from the dead and seated Him at His right hand in the heavenly places, 21 far above all rule and authority and power and dominion, and every name that is named, not only in this age but also in the one to come.22 And He put all things in subjection under His feet, and gave Him as head over all things to the church,23 which is His body, the fullness of Him who fills all in all.