previous next

Efézusiakhoz 3

Pál munkája a nem zsidó népek között

1 Mindezek miatt vagyok én, Pál, most fogságban. Igen, Krisztus Jézus foglya vagyok tiértetek, akik a nem zsidók közül valók vagytok.

2 Biztosan hallottatok már arról, hogy Isten milyen munkát bízott rám: hogy kegyelmével gazdálkodjak a ti érdeketekben.

3 Talán arról is hallottatok, hogy Isten közvetlenül megmutatta nekem azt a titkos tervét, amelyről az előbb röviden írtam már.

4 Ha ezt elolvassátok, megértitek belőle, mi az én felfogásom Krisztus titkáról.

5 Isten mostanáig nem mutatta meg ezt a titkot az embereknek. Most azonban a Szent Szellem által a szent apostoloknak és prófétáknak kijelentette.

6 Ez a titok pedig a következő: az örömhír által a nem zsidók is örökölhetik ugyanazokat a dolgokat, amiket Isten a zsidóknak ígért, és ők is ugyannak a Testnek a részei lehetnek. Igen, Krisztus Jézusban ők is ugyanúgy megkaphatják, amiket Isten ígért, mint a zsidók.

7 Ennek az örömhírnek elterjesztésével bízott meg Isten engem, a szolgáját. Irántam való jóindulatából adta nekem ezt az ajándékot, amit meg sem érdemeltem. Így mutatta meg bennem a hatalmát.

8 Én vagyok a legeslegkisebb Isten népe között, mégis nekem adta Isten azt az ajándékot, hogy Krisztus gazdagságát hirdessem a nem zsidóknak. Ez a gazdagság olyan hatalmas, hogy az egészet senki sem tudja megérteni.

9 Isten azt is rám bízta, hogy mindenkinek mondjam el ezt a titkos tervét. Isten, aki a mindenséget teremtette, örök idők óta mindeddig titokban tartotta ezt.

10 Ennek a tervnek az a célja, hogy a mennyei helyeken lévő hatalmasoknak és fejedelmeknek Isten megmutassa a maga sokféle bölcsességét az Eklézsia által.

11 Ez így felel meg Isten örök tervének, amelyet Urunkban, Krisztus Jézusban teljesített be.

12 Így hát Krisztus uralma alatt, és Krisztusban való hitünk által bátran és bizalommal odamehetünk Istenhez.

13 Ezért arra kérlek benneteket, hogy ne szomorkodjatok az én szenvedéseim miatt, mert ezeket a szenvedéseket értetek vállaltam, és nektek szereznek dicsőséget.

Pál imádkozik az efezusiakért

14 Mindezeket látva, letérdelek az Atya-Isten előtt, és imádom őt,

15 akitől minden mennyei és földi család a nevét kapja.

16 Arra kérem, hogy dicsőséges gazdagsága szerint és a Szent Szellem által erősítse meg a belső embert bennetek,

17 hogy Krisztusban való hitetek által ő maga lakjon a szívetekben. Kérem, hogy mélyen gyökerezzetek bele az isteni szeretetbe, és egész életetek erre épüljön.

18 Hogy ilyen módon képesek legyetek Isten egész népével együtt megérteni, milyen széles, mennyire hosszú, milyen magas és mennyire mély Krisztus szeretete.

19 Ezt emberi értelemmel fel sem lehet fogni. Én mégis azért imádkozom, hogy tapasztaljátok meg szeretetét, és hogy Isten maga töltsön be titeket teljesen.

20 A bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni.

21 Dicsőség Istennek mindezért az Eklézsiában és a Krisztus Jézusban, minden nemzedékben örök időkig! Ámen!

Ephesians 3

Paul's Stewardship

1 For this reason I, Paul, the prisoner of Christ Jesus for the sake of you Gentiles-2 if indeed you have heard of the stewardship of God's grace which was given to me for you;3 that by revelation there was made known to me the mystery, as I wrote before in brief.4 By referring to this, when you read you can understand my insight into the mystery of Christ,5 which in other generations was not made known to the sons of men, as it has now been revealed to His holy apostles and prophets in the Spirit;6  to be specific, that the Gentiles are fellow heirs and fellow members of the body, and fellow partakers of the promise in Christ Jesus through the gospel,7 of which I was made a minister, according to the gift of God's grace which was given to me according to the working of His power.8 To me, the very least of all saints, this grace was given, to preach to the Gentiles the unfathomable riches of Christ,9 and to bring to light what is the administration of the mystery which for ages has been hidden in God who created all things;10 so that the manifold wisdom of God might now be made known through the church to the rulers and the authorities in the heavenly places. 11  This was in accordance with the eternal purpose which He carried out in Christ Jesus our Lord,12 in whom we have boldness and confident access through faith in Him.13 Therefore I ask you not to lose heart at my tribulations on your behalf, for they are your glory.

14 For this reason I bow my knees before the Father,15 from whom every family in heaven and on earth derives its name,16 that He would grant you, according to the riches of His glory, to be strengthened with power through His Spirit in the inner man,17 so that Christ may dwell in your hearts through faith; and that you, being rooted and grounded in love,18 may be able to comprehend with all the saints what is the breadth and length and height and depth,19 and to know the love of Christ which surpasses knowledge, that you may be filled up to all the fullness of God.

20 Now to Him who is able to do far more abundantly beyond all that we ask or think, according to the power that works within us,21 to Him be the glory in the church and in Christ Jesus to all generations forever and ever. Amen.