previous next

Galatákhoz 3

Isten áldása hit által nyerhető el

1 Ó, ti ostoba galaták! Ki tudott ennyire becsapni titeket?! Hiszen úgy írtuk le Jézus Krisztus kereszthalálát, mintha a szemetek előtt feszítették volna meg őt!

2 Csak azt szeretném megtudni tőletek: vajon azért kaptátok-e a Szent Szellemet, mert megtartottátok a Törvény előírásait, vagy pedig azért, mert mikor meghallottátok az örömhírt, hittetek benne?

3 Hogyan lehettek ennyire ostobák, hogy a Szent Szellemben elkezdett új életeteket most emberi erővel akarjátok folytatni?!

4 Olyan sok minden történt veletek! Talán minden hiába volt?! Remélem, hogy nem!

5 Mit gondoltok, Isten azért adja Szent Szellemét nektek, vagy azért munkálkodik hatalmas csodákkal köztetek, mert megtartottátok a Törvény előírásait? Nem! Azért teszi mindezt, mert mikor meghallottátok az örömhírt, hittetek benne.

6 Isten beszéde ezt mondja: „Ábrahám hitt Istenben, Isten pedig elfogadta a hitét. Így lett Ábrahám Isten számára elfogadható.”t

7 Értsétek meg tehát, hogy akik hisznek Istenben, azok Ábrahám igazi gyermekei!

8 Az Írás előre megmondta, hogy Isten a nem zsidókat a hitük által fogja elfogadhatónak tekinteni. Ezt az örömhírt Isten előre megmondta Ábrahámnak, amikor megígérte neki: „Rajtad keresztül áldom meg a Föld minden nemzetségét.”t Ezt Ábrahám elhitte, ezért Isten megáldotta őt.

9 Sőt, a hívő Ábrahámmal együtt azokat is mind megáldja, akik hasonlóképpen hisznek.

10 Viszont, akik abban bíznak, hogy a Törvény előírásainak megtartása teszi őket Isten számára elfogadhatóvá, azokra átok nehezedik, amint meg van írva: „Átok sújt mindenkit, aki nem engedelmeskedik mindenben a Törvény előírásainak.”t

11 Világos tehát, hogy a Törvény megtartása által senki sem lesz Isten szemében elfogadható, mert „aki hit által elfogadható lett Isten számára, az élni fog.”t

12 A Törvény alapja azonban nem a hit. Éppen ellenkezőleg! Az Írás azt mondja: „Csak az élhet a Törvény által, aki megtartja azt.”t

13 Krisztus azonban kiváltott bennünket a Törvény átka alól, amikor helyettünk vette magára az átkot. Az Írás ezt így magyarázza: „Átok sújt mindenkit, akit fára függesztve végeznek ki.”t

14 Így az Ábrahámnak ígért áldás Krisztus Jézusban a nem zsidókra is érvényes, hogy hitük által megkapják a megígért Szent Szellemet.

A Törvény és az ígéret

15 Testvéreim, hadd mondjak most egy példát a mindennapi életből: egy érvényes szerződést senki sem érvényteleníthet, és nem is egészíthet ki.

16 Isten ígéretet tett Ábrahámnak és utódjának. Nem azt olvassuk, hogy „a te utódaidnak” többes számban, mintha sok emberről lenne szó, hanem egyes számban: „a te utódodnak”t, aki maga Jézus Krisztus.

17 Ezzel azt szeretném megértetni veletek, hogy az Istennel kötött Szövetséget — amely már korábban is érvényes volt — a négyszázharminc évvel később adott Törvény nem tehette érvénytelenné. Így azután az Ábrahámnak tett ígéret érvényben maradt.

18 Ha ugyanis a Törvény megtartásáért kapnánk örökséget, akkor az nem függne az ígérettől. Isten viszont az Ábrahámnak tett ígérete alapján, és azon keresztül áldotta meg Ábrahámot.

19 Akkor tehát mi a Törvény célja? Azért kaptuk, hogy rámutasson azokra a bűnökre, amelyeket az emberek elkövetnek. A Törvény addig működött, amíg el nem jött Ábrahám utóda, akiről az ígéret szólt. A Törvényt Isten adta az angyaloknak, akik elhozták Mózesnek, aki közvetített Isten és az emberek között.

20 Közvetítőre azonban nincs szükség ott, ahol nincs két fél, Isten ugyanis egyetlen Egy.

A Mózesi Törvény célja Krisztus

21 Ez azt jelentené, hogy a Törvény Isten ígéretei ellen van? Szó sincs róla! Mert ha olyan törvényt kaptunk volna, amely képes életet adni az embereknek, akkor ezáltal válhatnánk Isten számára elfogadhatóvá.

22 Az Írás azonban azt mondja, hogy az egész emberiség a bűn rabságában él, és csakis a hit alapján kaphatják meg az ígéretet azok, akik Jézus Krisztusban hisznek.

23 Mielőtt azonban elérkezett ez a hit, a Törvény őrzött bennünket, és egészen addig raboskodtunk, amíg Isten meg nem ismertette velünk az eljövendő hitet.

24 Így tehát Krisztus megérkezése előtt a Törvény volt a Krisztushoz vezető nevelőnk, hiszen azóta már hit által válhatunk Isten számára elfogadhatóvá.

25 De miután ez a hit megérkezett, többé már nincs szükség arra, hogy a nevelőnk felügyeljen ránk.

26 Ti mindnyájan Isten gyermekei vagytok Krisztus Jézusban, és ez a hitetek által valósult meg.

27 Mivel mindenki, aki Krisztusba merítkezett be, Krisztust öltötte magára.

28 Ezért nincs többé különbség zsidó és görög, rabszolga és szabad, vagy férfi és nő között, mert Krisztus Jézusban mindannyian egyek vagytok.

29 Mióta Krisztushoz tartoztok, azóta Ábrahám utódai vagytok. Isten ígérete szerint így örökösökké lettetek.

Galatians 3

Faith Brings Righteousness

1 You foolish Galatians, who has bewitched you, before whose eyes Jesus Christ was publicly portrayed as crucified?2 This is the only thing I want to find out from you: did you receive the Spirit by the works of the Law, or by hearing with faith?3 Are you so foolish? Having begun by the Spirit, are you now being perfected by the flesh?4 Did you suffer so many things in vain-if indeed it was in vain?5 So then, does He who provides you with the Spirit and works miracles among you, do it by the works of the Law, or by hearing with faith?

6 Even so Abraham BELIEVED GOD, AND IT WAS RECKONED TO HIM AS RIGHTEOUSNESS.7 Therefore, be sure that it is those who are of faith who are sons of Abraham.8 The Scripture, foreseeing that God would justify the Gentiles by faith, preached the gospel beforehand to Abraham, saying, "ALL THE NATIONS WILL BE BLESSED IN YOU."9 So then those who are of faith are blessed with Abraham, the believer.

10 For as many as are of the works of the Law are under a curse; for it is written, "CURSED IS EVERYONE WHO DOES NOT ABIDE BY ALL THINGS WRITTEN IN THE BOOK OF THE LAW, TO PERFORM THEM."11 Now that no one is justified by the Law before God is evident; for, "THE RIGHTEOUS MAN SHALL LIVE BY FAITH."12 However, the Law is not of faith; on the contrary, "HE WHO PRACTICES THEM SHALL LIVE BY THEM."13 Christ redeemed us from the curse of the Law, having become a curse for us-for it is written, "CURSED IS EVERYONE WHO HANGS ON A TREE"-14 in order that in Christ Jesus the blessing of Abraham might come to the Gentiles, so that we would receive the promise of the Spirit through faith.

Intent of the Law

15 Brethren, I speak in terms of human relations: even though it is only a man's covenant, yet when it has been ratified, no one sets it aside or adds conditions to it.16 Now the promises were spoken to Abraham and to his seed. He does not say, "And to seeds," as referring to many, but rather to one, "And to your seed," that is, Christ.17 What I am saying is this: the Law, which came four hundred and thirty years later, does not invalidate a covenant previously ratified by God, so as to nullify the promise.18 For if the inheritance is based on law, it is no longer based on a promise; but God has granted it to Abraham by means of a promise.

19 Why the Law then? It was added because of transgressions, having been ordained through angels by the agency of a mediator, until the seed would come to whom the promise had been made.20 Now a mediator is not for one party only; whereas God is only one.21 Is the Law then contrary to the promises of God? May it never be! For if a law had been given which was able to impart life, then righteousness would indeed have been based on law.22 But the Scripture has shut up everyone under sin, so that the promise by faith in Jesus Christ might be given to those who believe.

23 But before faith came, we were kept in custody under the law, being shut up to the faith which was later to be revealed.24 Therefore the Law has become our tutor to lead us to Christ, so that we may be justified by faith.25 But now that faith has come, we are no longer under a tutor.26 For you are all sons of God through faith in Christ Jesus.27 For all of you who were baptized into Christ have clothed yourselves with Christ.28 There is neither Jew nor Greek, there is neither slave nor free man, there is neither male nor female; for you are all one in Christ Jesus.29 And if you belong to Christ, then you are Abraham's descendants, heirs according to promise.