Zsidókhoz 1
Isten a Fia által szólt hozzánk
1 Régen a próféták által beszélt Isten az őseinkkel. Sokszor és sokféleképpen szólt hozzájuk.
2 De most, ezekben az utolsó napokban a saját Fián keresztül szólt hozzánk. A Fia által teremtette Isten a világot, és mindent neki adott örökségül.
3 A Fiú az Isten dicsőségének kisugárzása, és benne mutatkozik meg igazán, hogy Isten kicsoda és milyen. Hatalmas szavával a Fiú tartja össze és irányítja az egész világmindenséget. Ő az, aki az embereket megtisztította bűneiktől, azután a Felséges Isten jobb oldalárat ült a Mennyben.
4 Isten a Fiának sokkal nagyobb rangot és hatalmat adott, mint az angyaloknak, ezért a Fiú maga is sokkal hatalmasabb az angyaloknál.
5 Isten soha egyetlen angyalnak sem mondott ilyet:
„Te vagy a fiam,
ma lettem az Édesapád”, Zsolt 2:7
vagy ezt:
„Apja leszek,
ő meg a fiam lesz.” 2Sám 7:14
6 Viszont, amikor Isten elsőszülöttt Fiát behozza ebbe a világba, így szól róla:
„Imádva boruljanak a Fiú elé
Isten összes angyalai!”t 5Móz 32:43
7 Az angyalokról ezt mondja Isten:
„Angyalait szelekkét teszi,
szolgáit pedig tűz lángjaivá.” Zsolt 104:4
8 De a Fiúról így beszél:
„Trónod, ó Isten, örökre megmarad,
igazságos ítéletek által uralkodsz királyságodban.
9 Mindig az igazságot szeretted,
és gyűlölted a gonoszt,
ezért öntötte Isten, a te Istened
az öröm olaját fejedre,
ezért emelt a társaid fölé.” Zsolt 45:7-8
10 Ezt is a Fiúról mondja Isten:
„Kezdetben te alapoztad meg a Földet, Uram,
és a Menny is a kezed munkája.
11 Azok el fognak tűnni,
de te örökre megmaradsz.
Azok elhasználódnak, ahogy a ruhák elkopnak,
12 és összehajtod őket, mint a köpenyt.
Újakra fogod őket cserélni,
mint az elkopott ruhákat.
De te mindig ugyanaz maradsz,
életed évei sohasem érnek véget.” Zsolt 102:26-28
13 Isten sohasem mondta ezt egyik angyalnak sem:
„Ülj mellém, a jobb oldalamra,
amíg ellenségeidet hatalmad alá kényszerítem!”t Zsolt 110:1
14 Az angyalok mindannyian szellemek, akik Istent szolgálják. Isten küldi őket, hogy segítsenek azoknak, akik meg fognak menekülni.
Hebrews 1
God's Final Word in His Son
1 God, after He spoke long ago to the fathers in the prophets in many portions and in many ways,2 in these last days has spoken to us in His Son, whom He appointed heir of all things, through whom also He made the world.3 And He is the radiance of His glory and the exact representation of His nature, and upholds all things by the word of His power. When He had made purification of sins, He sat down at the right hand of the Majesty on high,4 having become as much better than the angels, as He has inherited a more excellent name than they.
5 For to which of the angels did He ever say,
"YOU ARE MY SON,
TODAY I HAVE BEGOTTEN YOU"?
And again,
"I WILL BE A FATHER TO HIM
AND HE SHALL BE A SON TO ME"?6 And when He again brings the firstborn into the world, He says,
"AND LET ALL THE ANGELS OF GOD WORSHIP HIM."7 And of the angels He says,
"WHO MAKES HIS ANGELS WINDS,
AND HIS MINISTERS A FLAME OF FIRE."8 But of the Son He says,
"YOUR THRONE, O GOD, IS FOREVER AND EVER,
AND THE RIGHTEOUS SCEPTER IS THE SCEPTER OF tHIS KINGDOM.
9 "YOU HAVE LOVED RIGHTEOUSNESS AND HATED LAWLESSNESS;
THEREFORE GOD, YOUR GOD, HAS ANOINTED YOU
WITH THE OIL OF GLADNESS ABOVE YOUR COMPANIONS."10 And,
"YOU, LORD, IN THE BEGINNING LAID THE FOUNDATION OF THE EARTH,
AND THE HEAVENS ARE THE WORKS OF YOUR HANDS;
11 THEY WILL PERISH, BUT YOU REMAIN;
AND THEY ALL WILL BECOME OLD LIKE A GARMENT,
12 AND LIKE A MANTLE YOU WILL ROLL THEM UP;
LIKE A GARMENT THEY WILL ALSO BE CHANGED.
BUT YOU ARE THE SAME,
AND YOUR YEARS WILL NOT COME TO AN END."13 But to which of the angels has He ever said,
"SIT AT MY RIGHT HAND,
UNTIL I MAKE YOUR ENEMIES
A FOOTSTOOL FOR YOUR FEET"?14 Are they not all ministering spirits, sent out to render service for the sake of those who will inherit salvation?