Zsidókhoz 5
1 Mert az emberek közül választott minden főpapnak az a rendeltetése, hogy az embereket képviselve Isten előtt, ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért,2 aki képes együtt érezni a tudatlanokkal és tévelygőkkel, hiszen maga is körül van véve gyarlósággal.
3 Ezért nemcsak a népért, de önmagáért is köteles bűnért való áldozatot bemutatni.
4 Senki sem szerezheti meg magának ezt a tisztséget, csak akit Isten hív el, mint Áront is.
5 Hasonlóképpen Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem aki így szólt hozzá:
„Az én fiam vagy te, ma szültelek téged.“
6 Másutt így mondja: „Te örökkévaló pap vagy, Melkisédek rendje szerint.“
7 Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott istenfélelméért.8 Noha Fiú volt, megtanulta abból, amiket szenvedett, az engedelmességet,9 és tökéletességre jutva, örök üdvösség szerzője lett mindazoknak, akik neki engedelmeskednek,
10 mert Isten őt Melkisédek rendje szerinti főpapnak nevezte.
11 Róla nekünk még sok mondanivalónk van, de nehéz megmagyarázni, mivel restek lettetek a hallásra,12 mert noha jelenleg már tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségeket, hogy Isten beszédének alapelemeire tanítson valaki titeket, és olyanok lettetek, mint akinek tejre van szüksége és nem kemény eledelre.13 Mert mindenki, aki a tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú.
14 Az érett korúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek már gyakorlott érzéke alkalmas a jó és a rossz között való különbségtételre.
Hebrews 5
1 For every high priest is taken from among the peoplet and appointedt to represent them before God,t to offer both gifts and sacrifices for sins.2 He is able to deal compassionately with those who are ignorant and erring, since he also is subject to weakness,3 and for this reason he is obligated to make sin offerings for himself as well as for the people.4 And no one assumes this honors on his own initiative,t but only when called to it by God,t as in fact Aaron was.5 So also Christ did not glorify himself in becoming high priest, but the one who glorified him was God,t who said to him, “You are my Son! Today I have fathered you,”ts6 as also in another place Godt says, “You are a priest forever in the order of Melchizedek.”s7 During his earthly lifet Christt offeredt both requests and supplications, with loud cries and tears, to the one who was able to save him from death and he was heard because of his devotion.8 Although he was a son, he learned obedience through the things he suffered.s9 And by being perfected in this way, he became the source of eternal salvation to all who obey him,
10 and he was designatedt by God as high priest in the order of Melchizedek.s
The Need to Move on to Maturity
11 On this topic we have much to sayt and it is difficult to explain, since you have become sluggisht in hearing.12 For though you should in fact be teachers by this time,t you need someone to teach you the beginning elements of God’s utterances.t You have gone back to needingt milk, nots solid food.13 For everyone who lives on milk is inexperienced in the message of righteousness, because he is an infant.
14 But solid food is for the mature, whose perceptions are trained by practice to discern both good and evil.