previous next

Jób 19

1  Felele pedig Jób, és monda: 2  Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel? 3  Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem? 4  Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul. 5  Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddődni az én gyalázatom felett? 6  Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az ő hálójával ő vett engem körül. 7  Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.

8  Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett. 9  Tisztességemből kivetkőztetett, és fejemnek koronáját elvevé. 10  Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé. 11  Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel. 12  Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak. 13  Atyámfiait távol űzé mellőlem, barátaim egészen elidegenedtek tőlem. 14  Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam. 15  Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem előttök. 16  Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki. 17  Lehelletem idegenné lett házastársam előtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai előtt. 18  Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem. 19  Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak. 20  Bőrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg. 21  Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem! 22  Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?

23  Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének! 24  Vasvesszővel és ónnal örökre kősziklába metszetnének! 25  Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. 26  És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent. 27  A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem; 28  Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk őt üldözni! látva, hogy a dolog gyökere én bennem rejlik. 29  Féljetek a fegyvertől, mert a fegyver a bűnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!

Job 19

Job’s Reply to Bildad

1 Then Job answered:

2 “How long will you torment met
and crusht me with your words?t

3 These ten timess you have been reproaching me;t
you are not ashamed to attack me!t

4 But even if it weret true that I have erred,t
my errort remains solely my concern!

5 If indeedt you would exalt yourselvest above me
and plead my disgrace against me,s

6 knowt then that God has wronged met
and encircledt me with his net.t

Job’s Abandonment and Affliction

7 “Ift I cry out,s ‘Violence!’t
I receive no answer;t
I cry for help,
but there is no justice.

8 He has blockedt my way so I cannot pass,
and has set darknesst over my paths.

9 He has stripped me of my honor
and has taken the crown off my head.s

10 He tears me downt on every side until I perish;t
he uprootst my hopet like one uprootst a tree.

11 Thust his anger burns against me,
and he considers me among his enemies.t

12 His troopss advance together;
they throw upt a siege ramp against me,
and they camp around my tent.

Job’s Forsaken State

13 “He has put my relativest far from me;
my acquaintances onlyt turn away from me.

14 My kinsmen have failed me;
my friendst have forgotten me.t

15 My guestst and my servant girls
considert me a stranger;
I am a foreignert in their eyes.

16 I summont my servant, but he does not respond,
even though I imploret him with my own mouth.

17 My breath is repulsivet to my wife;
I am loathsomet to my brothers.t

18 Even youngsters have scorned me;
when I get up,s they scoff at me.t

19 All my closest friendst detest me;
and those whomt I love have turned against me.t

20 My bones stick to my skin and my flesh;t
I have escapedt alivet with only the skin of my teeth.

21 Have pity on me, my friends, have pity on me,
for the hand of God has struck me.

22 Why do you pursue me like God does?s
Will you never be satiated with my flesh?s

Job’s Assurance of Vindication

23 “O thatt my words were written down,
O that they were written on a scroll,t

24 that with an iron chisel and with leads
they were engraved in a rock forever!

25 As for me, I know that my Redeemert lives,
and that as the lastt
he will stand upon the earth.t

26 And after my skin has been destroyed,t
yet in my flesht I will see God,t

27 whom I will see for myself,t
and whom my own eyes will behold,
and not another.t
My heartt grows faint within me.t

28 If you say, ‘How we will pursue him,
since the root of the trouble is found in him!’s

29 Fear the sword yourselves,
for wratht brings the punishmentt by the sword,
so that you may know
that there is judgment.”s