Lukács 11
Jézus imádkozni tanít
1 Történt egyszer, hogy amikor egy helyen imádkozott, miután befejezte, egyik tanítványa így szólt hozzá: „Uram, taníts minket imádkozni, amiképpen János is tanította az ő tanítványait.“2 Ő pedig ezt mondta nekik: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.3 Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként,
4 és bocsásd meg a mi bűneinket, mert mi is megbocsátunk mindenkinek, aki nekünk adósunk. És ne vígy minket kísértésbe.“
5 Azután így szólt hozzájuk: „Ki az közületek, akinek van egy barátja, és ha az elmegy hozzá éjfélkor, és ezt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret,6 mert egy barátom útközben hozzám tért be, és nincs mit adnom neki enni,7 ő így válaszolna belülről neki: Ne zavarj engem, mert az ajtó be van zárva, és gyermekeim is velem vannak az ágyban, nem kelhetek fel, hogy adjak neked.
8 Mondom nektek, ha nem is fog felkelni, és adni neki azért, mert barátja, de annak tolakodása miatt fel fog kelni, és ad neki annyit, amennyi kell.“
9 „Én is azt mondom nektek: Kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek,10 mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.11 Melyik apa az közületek, akitől ha a fia kenyeret kér, követ ad neki? Vagy ha halat kér, hal helyett kígyót ad neki?12 Vagy ha tojást kér, skorpiót ad neki?
13 Azért ha ti gonosz létetekre tudtok a ti gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik tőle kérik.“
Jézust Belzebub szövetségesének mondják
14 Egyszer kiűzött egy ördögöt, amely néma volt. Történt, hogy amikor kiment az ördög, megszólalt a néma, és csodálkozott a sokaság.15 Közülük némelyek ezt mondták: „Belzebubbal, az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket.“16 Mások meg kísértették, és mennyei jelt kívántak tőle.17 Ő pedig ismerve azok gondolatát, ezt mondta nekik: „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és ház házra omlik.18 Ha a sátán meghasonlik önmagával, hogyan állhatna fönn országa? Mert azt mondjátok, hogy én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket.19 És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Azért ők maguk lesznek a ti bíráitok.20 Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor kétségkívül elérkezett hozzátok Isten országa.21 Amikor az erős ember fegyverrel őrzi a maga palotáját, javai biztonságban vannak.22 De amikor a nála erősebb megy oda, és legyőzi, akkor elveszi fegyverét, amiben bízott, és amit tőle zsákmányolt, szétosztja.
23 Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol.“
24 „Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár, nyugalmat keresve. És amikor nem talál, ezt mondja: visszatérek az én házamba, ahonnan jöttem,25 és odamenve kisöpörve és felékesítve találja azt.
26 Akkor elmegy, maga mellé vesz még más hét lelket, magánál is gonoszabbakat, bemennek, és ott laknak. És annak az embernek a végső állapota rosszabb lesz az elsőnél.“
27 Történt pedig, amikor ezeket mondta, egy asszony a sokaságból így kiáltott hozzá: „Boldog az az anyaméh, amely téged hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál.“
28 Ő pedig ezt mondta: „Még boldogabbak azok, akik hallgatják Isten beszédét, és megtartják azt.“
Jónás jele
29 Amikor a sokaság hozzá gyülekezett, ezt mondta: „Ez a gonosz nemzedék jelt követel, de nem adatik neki, csak Jónás próféta jele.30 Mert amiképpen Jónás jelül volt a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is e nemzedéknek.31 Dél királynője fel fog támadni az ítéletkor e nemzedéknek férfiaival, és kárhoztatja őket. Mert ő eljött a föld széléről, hogy hallhassa Salamon bölcsességét, de íme, nagyobb van itt Salamonnál.
32 Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak fel e nemzedékkel, és kárhoztatják majd őket, mert ők megtértek Jónás beszédére, de íme, nagyobb van itt Jónásnál.“
A lámpás és a szem
33 „Aki gyertyát gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem a véka alá, hanem a gyertyatartóba, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.34 A test lámpása a szem. Ha azért a szemed őszinte, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, a tested is sötét.35 Vigyázz tehát, hogy a világosság, amely benned van, sötétség ne legyen.
36 Ha tehát az egész tested világos, és nincs benne sötét rész, akkor egészen világos lesz, mint amikor a lámpás megvilágít téged világosságával.“
Jézus beszéde a farizeusok és törvénytudók ellen
37 Beszéd közben egy farizeus arra kérte, hogy ebédeljen nála. Bement, és leült enni.38 A farizeus, amikor ezt látta, elcsodálkozott, hogy ebéd előtt nem mosdott meg.39 Az Úr ezt mondta neki: „Ti, farizeusok a pohárnak és tálnak külső részét megtisztítjátok ugyan, de a belsőtök tele van nyereségvággyal és gonoszsággal.40 Bolondok! Aki azt teremtette, ami kívül van, nem ő teremtette-e azt is, ami belül van?41 Azt adjátok oda alamizsnaként, ami belül van, és akkor minden tiszta lesz nektek.42 De jaj nektek, farizeusok, mert megadjátok a tizedet a mentából, a kaporból és minden zöldségféléből, de mellőzitek az igazságot és az Isten szeretetét. Pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni.43 Jaj nektek farizeusok! Mert szeretitek az első helyet a zsinagógában és a köszöntéseket a piacon.
44 Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert olyanok vagytok, mint a sírok, amelyek nem látszanak, és az emberek, akik azokon járnak, nem tudnak róla.“
45 Ekkor megszólalt valaki a törvénytudók közül: „Mester, amikor ezeket mondod, minket is megbántasz.“46 Ő pedig így válaszolt: „Jaj nektek is, törvénytudók, mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjal sem érintitek a terheket.47 Jaj nektek, mert építitek a próféták síremlékeit, a ti atyáitok pedig megölték őket.48 Tehát bizonyítjátok, és jóváhagyjátok atyáitok cselekedeteit, hogy ők megölték őket, ti pedig síremlékeiket építitek.49 Ezért mondja Isten bölcsessége is: Küldök hozzájuk prófétákat és apostolokat, és azok közül némelyeket megölnek, és némelyeket elüldöznek,50 hogy számon kéressék ettől a nemzedéktől minden próféta vére, amelyet e világ kezdetétől kiontottak51 Ábel vérétől kezdve Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között pusztult el. Bizony mondom nektek, számot kell adni ennek a nemzedéknek!
52 Jaj nektek, törvénytudók, mert elvettétek az ismeret kulcsát: ti magatok nem mentek be, és azokat is megakadályoztátok, akik be akarnak menni.“
Az írástudók és a farizeusok támadása
53 Amikor ezeket mondta nekik, az írástudók és farizeusok elkezdték hevesen támadni, és sok dolog felől kérdezgették,
54 ólálkodtak utána, hogy szavaiból elkapjanak valamit, amivel vádolhatják.
Luke 11
Instructions on Prayer
1 Nowt Jesust was praying in a certain place. Whent he stopped, one of his disciples said to him, “Lord, teach us to pray, just as Johns taughts his disciples.”
2 So he said to them, “When you pray,s say:
Father,ss may your name be honored;t
may your kingdom come.ss
3 Give us each day our daily bread,t
4 and forgive us our sins,
for we also forgive everyone who sinst against us.
And do not lead us into temptation.”sts
5 Thent he said to them, “Suppose one of yout has a friend, and you go to himt at midnight and say to him, ‘Friend, lend me three loaves of bread,t6 because a friend of mine has stopped here while on a journey,t and I have nothing to set befores him.’7 Thent he will replyt from inside, ‘Do not bother me. The door is already shut, and my children and I are in bed.t I cannot get up and give you anything.’t
8 I tell you, even though the man insidet will not get up and give him anything because he is his friend, yet because of the first man’st sheer persistencet he will get up and give him whatever he needs.
9 “Sot I tell you: Ask,s and it will be given to you; seek, and you will find; knock, and the doort will be opened for you.10 For everyone who askss receives, and the one who seeks finds, and to the one who knocks, the doort will be opened.11 What father among you, if yourt son asks fors a fish, will give him a snakes instead of a fish?12 Or if he asks for an egg, will give him a scorpion?s
13 If you then, although you aret evil, know how to give good gifts to your children, how much more will the heavenly Father give the Holy Spirits to those who ask him!”
Jesus and Beelzebul
14 Nowt he was casting out a demon that was mute.t Whent the demon had gone out, the man who had been mute began to speak,s and the crowds were amazed.15 But some of them said, “By the power of Beelzebul,ts the rulert of demons, he casts out demons.”16 Others, to testt him,t began asking fort a signs from heaven.17 But Jesus,t realizing their thoughts, said to them,s “Every kingdom divided against itself is destroyed,t and a divided household falls.t18 Sot ift Satan too is divided against himself, how will his kingdom stand? I ask you this becauset you claim that I cast out demons by Beelzebul.19 Now if I cast out demons by Beelzebul, by whom do your sonss cast themt out? Therefore they will be your judges.20 But if I cast out demons by the fingers of God, then the kingdom of Gods has already overtakent you.21 When a strong man,t fully armed, guards his own palace,t his possessions are safe.t22 Butt when a stronger mant attackst and conquers him, he takes away the first man’st armor on which the man reliedt and divides upt his plunder.s
23 Whoever is not with me is against me,s and whoever does not gather with me scatters.s
Response to Jesus’ Work
24 “When an unclean spirits goes out of a person,t it passes through waterless placess looking for rest butt not finding any. Thens it says, ‘I will return to the home I left.’t25 When it returns,t it finds the houset swept clean and put in order.s
26 Then it goes and brings seven other spirits more evil than itself, and they go in and live there, sot the last state of that persont is worse than the first.”s
27 Ast he said these things, a woman in the crowd spoke outt to him, “Blessed is the wombt that bore you and the breasts at which you nursed!”s
28 But he replied,t “Blessed rather are those who hear the word of God and obeys it!”
The Sign of Jonah
29 Ast the crowds were increasing, Jesust began to say, “This generation is a wicked generation; it looks for a sign,s but no sign will be given to it except the sign of Jonah.s30 For just as Jonah became a sign to the people of Nineveh,t so the Son of Man will be a signt to this generation.s31 The queen of the Souths will rise up at the judgments with the peoplet of this generation and condemn them, because she came from the ends of the earth to hear the wisdom of Solomon – and now,t something greaters than Solomon is here!
32 The peoplet of Nineveh will stand up at the judgment with this generation and condemn it, because they repented when Jonah preached to themts – and now,t something greater than Jonah is here!
Internal Light
33 “No one after lighting a lamp puts it in a hidden placet or under a basket,st but on a lampstand, so that those who come in can see the light.34 Your eye is the lamp of your body. When your eye is healthy,t your whole body is full of light, but when it is diseased,ts your body is full of darkness.35 Therefore see to itt that the light in yous is not darkness.
36 Ift thent your whole body is full of light, with no part in the dark,t it will be as full of light as when the light of a lamp shines on you.”t
Rebuking the Pharisees and Experts in the Law
37 As he spoke,t a Pharisees invited Jesust to have a meal with him, so he went in and took his place at the table.t38 Thet Pharisee was astonished when he saw that Jesust did not first wash his handsts before the meal.39 But the Lord said to him, “Now you Pharisees cleans the outside of the cup and the plate, but inside you are full of greed and wickedness.t40 You fools!s Didn’t the one who made the outside make the inside as well?t
41 But give from your heart to those in need,ts andt then everything will be clean for you.s
42 “But woe to you Pharisees!t You give a tentht of your mint,s rue,ts and every herb, yet you neglect justices and love for God! But you should have done these things without neglecting the others.t43 Woe to you Pharisees! You love the best seatst in the synagoguess and elaborate greetingsts in the marketplaces!
44 Woe to you!s You are like unmarked graves, and peoplet walk over them without realizing it!”s
45 One of the experts in religious laws answered him, “Teacher, when you say these things you insultt us too.”46 But Jesust replied,t “Woe to you experts in religious law as well!t You load peoplet down with burdens difficult to bear, yet you yourselves refuse to toucht the burdens with even one of your fingers!47 Woe to you! You builds the tombs of the prophets whom your ancestorst killed.48 So you testify that you approve oft the deeds of your ancestors,t because they killed the prophetst and you build theirt tombs!s49 For this reason also the wisdoms of God said, ‘I will send them prophets and apostles, some of whom they will kill and persecute,’50 so that this generation may be held accountablet for the blood of all the prophets that has been shed since the beginningt of the world,t51 from the blood of Abels to the blood of Zechariah,s who was killedt between the altar and the sanctuary.t Yes, I tell you, it will be charged againstt this generation.
52 Woe to you experts in religious law! You have taken aways the key to knowledge! You did not go in yourselves, and you hinderedt those who were going in.”
53 When he went out from there, the experts in the lawt and the Pharisees began to oppose him bitterly,t and to ask him hostile questionst about many things,
54 plotting againstt him, to catcht him in something he might say.