previous next

Lukács 16

Az igazi gazdagság

1 Azután Jézus a tanítványainak mondott egy jelképes történetet: „Volt egy gazdag ember, és annak egy vezető állású alkalmazottja: egy igazgató. Őrá bízta a tulajdonos egész gazdaságának irányítását. Ezt az igazgatót bevádolták a tulajdonosnál, hogy elpazarolja a rábízott vagyont.

2 Ezért a tulajdonos magához hívatta az igazgatót, és felelősségre vonta: »Mit hallok rólad?! Számolj el vele, hogyan gazdálkodtál a vagyonommal, mert többé nem kezelheted!«

3 Erre az így gondolkozott: »Mit tegyek? Látom, hogy elvesztem az állásomat! Ahhoz nem vagyok elég erős, hogy fizikai munkát végezzek, koldulni meg szégyellek.

4 Tudom már, mit teszek! Olyat kell tennem, hogy az emberek befogadjanak a házukba, mikor majd elvesztem az állásomat!«

5 Azután egyenként magához hívatta a tulajdonos adósait. Megkérdezte az elsőtől: »Mennyivel tartozol?«

6 Az így felelt: »Száz korsó oliva olajjal.« Mire ő azt mondta neki: »Itt a papírod, ülj le, és gyorsan javítsd ki ötvenre!«

7 Azután a másodiktól is megkérdezte: »Hát te mennyivel tartozol?« Az pedig így válaszolt: »Száz kórust búzával.« Ekkor ő ezt mondta: »Itt a papírod, javítsd ki nyolcvanra!«

8 Később a gazdag ember mégis dicsérte ezt a csaló igazgatót, mert okosan viselkedett. Mert akik ehhez a világhoz tartoznak — el kell ismerni — okosabban bánnak a hozzájuk hasonló többi emberrel, mint azok, akik a világossághoz tartoznak.

9 Mondom nektek: Használjátok fel a vagyonotokat és pénzeteket arra, hogy barátokat szerezzetek magatoknak! Így azután, amikor a földi dolgok elmúlnak, azok a barátok majd örömmel fogadnak titeket, mikor megérkeztek az örök hazába.

10 Aki hűségesen gazdálkodik a kevéssel, arra sokat is rá lehet bízni. De aki nem becsületes a kis dolgokban, az akkor is csalni fog, mikor sokat bíznak rá.

11 Ezért ha a világi vagyonnal és a pénzzel nem gazdálkodtok hűségesen, akkor nem fogják rátok bízni az igazi gazdagságot!

12 Ha nem gazdálkodtok hűségesen a mások vagyonával és pénzével, akkor nem fogják rátok bízni azt sem, ami pedig a tiétek!

A pénzimádatról

13 Egy szolga nem szolgálhat egyszerre két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhatjátok egyszerre Istent és a pénztt.”

14 Amikor hallották ezt a farizeusok, akik pénzsóvárak voltak, kigúnyolták Jézust.

15 Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti elhitetitek az emberekkel, hogy igazságosak vagytok, de Istent nem tudjátok becsapni, mert ő ismeri a szíveteket. Amit az emberek fontosnak és értékesnek tartanak, az Isten számára utálatos!

Bemerítő Jánosról

16 János megérkezése előtt Isten azt akarta, hogy az emberek a Törvény és a próféták írásai szerint éljenek. János fellépése óta azonban Isten Királyságának örömhírét hirdetjük. Sokan tejes erővel igyekeznek bejutni ebbe a Királyságba.

17 Mégis, a Törvényből egyetlen betű vagy pont sem veszíti el érvényességét! Még az Ég és a Föld is könnyebben elmúlik, mint hogy ez megtörténjen!”

Válás és újraházasodás

18 „Aki a feleségétől elválik, és mást vesz feleségül, házasságtörést követ el. Aki pedig elvált asszonyt vesz feleségül, az szintén házasságtörést követ el.”

A gazdag és Lázár

19 „Volt egyszer egy gazdag ember, aki gyakran rendezett nagy vendégségeket és fényes lakomákat, és drága ruhákat viselt.

20 A háza kapujában azonban egy sebekkel borított szegény koldus feküdt, akit Lázárnak hívtak.

21 Arra vágyott, hogy legalább a gazdag asztaláról lehulló maradékokkal jóllakhasson, de csak a kutyák jártak hozzá, és a sebeit nyalogatták.

22 Egy nap meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám karjaiba vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették,

23 de ő a halottak országába került, ahol szenvedés várta. Egyszer, amikor felnézett, meglátta a távolban Ábrahámot, mellette pedig Lázárt.

24 Ekkor így kiáltott fel: »Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy az ujját vízbe mártva lehűtse a nyelvemet, mert borzasztóan éget ez a tűz!«

25 De Ábrahám így válaszolt: »Fiam, emlékezz vissza! Amíg a földön éltél, megkaptál minden jót. Lázár akkor csupa rosszat kapott. Most ő kap vigasztalást, te pedig szenvedsz.

26 De ráadásul köztünk és köztetek nagy és átjárhatatlan szakadék van. Így közülünk senki sem mehet át hozzátok, és tőletek sem jöhet át senki hozzánk.«

27 Ekkor a gazdag így kérte: »Atyám, akkor legalább küldd el Lázárt az apám házához!

28 Még van öt testvérem, és azt szeretném, ha Lázár figyelmeztetné őket, nehogy ők is ide kerüljenek, a kínzás helyére!«

29 De Ábrahám így válaszolt: »Nekik ott van Mózes Törvénye és a próféták írásai, olvassák azokat!«

30 De a gazdag tovább vitatkozott: »Nem úgy van, Atyám! Ha valaki a halottak közül megy hozzájuk, akkor biztosan megváltoztatják az életüket.«

31 Ábrahám így válaszolt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor az sem fogja meggyőzni őket, ha valaki feltámad a halottak közül.«”

Luke 16

The Unrighteous Steward

1 Now He was also saying to the disciples, "There was a rich man who had a manager, and this manager was reported to him as squandering his possessions.2 And he called him and said to him, 'What is this I hear about you? Give an accounting of your management, for you can no longer be manager.'3 The manager said to himself, 'What shall I do, since my master is taking the management away from me? I am not strong enough to dig; I am ashamed to beg.4 I know what I shall do, so that when I am removed from the management people will welcome me into their homes.'5 And he summoned each one of his master's debtors, and he began saying to the first, 'How much do you owe my master?'6 And he said, 'A hundred measures of oil.' And he said to him, 'Take your bill, and sit down quickly and write fifty.'7 Then he said to another, 'And how much do you owe?' And he said, 'A hundred measures of wheat.' He *said to him, 'Take your bill, and write eighty.'8 And his master praised the unrighteous manager because he had acted shrewdly; for the sons of this age are more shrewd in relation to their own kind than the sons of light.9 And I say to you, make friends for yourselves by means of the twealth of unrighteousness, so that when it fails, they will receive you into the eternal dwellings.

10 "He who is faithful in a very little thing is faithful also in much; and he who is unrighteous in a very little thing is unrighteous also in much.11 Therefore if you have not been faithful in the use of unrighteous wealth, who will entrust the true riches to you?12 And if you have not been faithful in the use of that which is another's, who will give you that which is your own?13 No servant can serve two masters; for either he will hate the one and love the other, or else he will be devoted to one and despise the other. You cannot serve God and wealth."

14 Now the Pharisees, who were lovers of money, were listening to all these things and were scoffing at Him.15 And He said to them, "You are those who justify yourselves in the sight of men, but God knows your hearts; for that which is highly esteemed among men is detestable in the sight of God.

16 "The Law and the Prophets were proclaimed until John; since that time the gospel of the kingdom of God has been preached, and everyone is forcing his way into it.17 But it is easier for heaven and earth to pass away than for one stroke of a letter of the Law to fail.

18 "Everyone who divorces his wife and marries another commits adultery, and he who marries one who is divorced from a husband commits adultery.

The Rich Man and Lazarus

19 "Now there was a rich man, and he habitually dressed in purple and fine linen, joyously living in splendor every day.20 And a poor man named Lazarus was laid at his gate, covered with sores,21 and longing to be fed with the crumbs which were falling from the rich man's table; besides, even the dogs were coming and licking his sores.22 Now the poor man died and was carried away by the angels to Abraham's bosom; and the rich man also died and was buried.23 In Hades he lifted up his eyes, being in torment, and *saw Abraham far away and Lazarus in his bosom.24 And he cried out and said, 'Father Abraham, have mercy on me, and send Lazarus so that he may dip the tip of his finger in water and cool off my tongue, for I am in agony in this flame.'25 But Abraham said, 'Child, remember that during your life you received your good things, and likewise Lazarus bad things; but now he is being comforted here, and you are in agony.26 And besides all this, between us and you there is a great chasm fixed, so that those who wish to come over from here to you will not be able, and that none may cross over from there to us.'27 And he said, 'Then I beg you, father, that you send him to my father's house-28 for I have five brothers-in order that he may warn them, so that they will not also come to this place of torment.'29 But Abraham *said, 'They have Moses and the Prophets; let them hear them.'30 But he said, 'No, father Abraham, but if someone goes to them from the dead, they will repent!'31 But he said to him, 'If they do not listen to Moses and the Prophets, they will not be persuaded even if someone rises from the dead.'"