Rómaiakhoz 16
1 Ajánlom pedig néktek Fébét, a mi nénénket, ki a Kenkhréabeli gyülekezetnek szolgálója: 2 Hogy fogadjátok őt az Úrban szentekhez illendően, és legyetek mellette, ha valami dologban rátok szorul. Mert ő is sokaknak pártfogója volt, nékem magamnak is. 3 Köszöntsétek Priscillát és Akvilát, kik nékem munkatársaim Krisztus Jézusban. 4 A kik az én életemért a saját nyakukat tették le; a kiknek nemcsak én mondok köszönetet, hanem a pogányok minden gyülekezete is. 5 És köszöntsétek azt a gyülekezetet, mely az ő házokban van. Köszöntsétek az én szerelmetes Epenétusomat, a ki Akhája zsengéje a Krisztusban. 6 Köszöntsétek Máriát, ki sokat munkálkodott körülöttünk. 7 Köszöntsétek Andronikust és Juniát az én rokonaimat és az én fogolytársaimat, a kik híresek az apostolok között, a kik nálamnál is előbb voltak a Krisztusban. 8 Köszöntsétek Ampliást, ki nékem szerelmesem az Úrban. 9 Köszöntsétek Orbánt, a mi munkatársunkat a Krisztusban, és Stakhist az én szerelmesemet. 10 Köszöntsétek Apellest, ki a Krisztusban megpróbáltatott. Köszöntsétek az Aristóbulus háznépéből valókat. 11 Köszöntsétek Heródiont az én rokonomat. Köszöntsétek a Nárcissus háznépéből azokat, a kik az Úrban vannak. 12 Köszöntsétek Trifénát és Trifósát, kik munkálódnak az Úrban. Köszöntsétek a szerelmetes Persist, ki sokat munkálódott az Úrban. 13 Köszöntsétek Rufust, ki kiválasztott az Úrban, és az ő anyját, a ki az enyém is. 14 Köszöntsétek Ásinkritust, Flégont, Hermást, Pátrobást, Merkuriust, és az atyafiakat, kik velök vannak. 15 Köszöntsétek Filológust és Juliát, Néreust és az ő nénjét, és Olimpást és minden szenteket, kik velök vannak. 16 Köszöntsétek egymást szent csókolással. Köszöntenek titeket a Krisztus gyülekezetei.
17 Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra, a kik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tudomány körül, melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el. 18 Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az ő hasuknak; és nyájas beszéddel, meg hizelkedéssel megcsalják az ártatlanoknak szívét. 19 Mert a ti engedelmességetek mindenekhez eljutott. Örülök azért rajtatok; de akarom, hogy bölcsek legyetek a jóban, ártatlanok pedig a rosszban. 20 A békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek. Ámen.
21 Köszöntenek titeket Timótheus, az én munkatársam, és Luczius, Jáson, és Sosipáter az én rokonaim. 22 Köszöntelek titeket az Úrban én Tertius, ki e levelet írtam. 23 Köszönt titeket Gájus, a ki nékem és az egész gyülekezetnek gazdája. Köszönt titeket Erástus a városnak kincstartója, és Kvártus atyafi. 24 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme mindnyájan ti veletek. Ámen.
25 Annak pedig, a ki titeket megerősíthet az én evangyéliomom és a Jézus Krisztus hirdetése szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök időtől fogva el volt hallgatva, 26 Most pedig megjelentetett a prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint, a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak tudomására adatván, 27 Az egyedül bölcs Istennek a Jézus Krisztus által dicsőség mindörökké. Ámen.
Romans 16
Personal Greetings
1 Now I commend to you our sister Phoebe, who is a servantt of the church in Cenchrea,
2 so that you may welcome her in the Lord in a way worthy of the saints and provide her with whatever help she may need from you, for she has been a great help to many, including me.
3 Greet Prisca and Aquila,s my fellow workers in Christ Jesus,4 who risked their own necks for my life. Not only I, but all the churches of the Gentiles are grateful to them.5 Also greet the church in their house. Greet my dear friend Epenetus,s who was the first convertt to Christ in the province of Asia.t6 Greet Mary, who has worked very hard for you.7 Greet Andronicus and Junia,ts my compatriotst and my fellow prisoners. They are well knownt to the apostles,t and they were in Christ before me.8 Greet Ampliatus, my dear friend in the Lord.9 Greet Urbanus, our fellow worker in Christ, and my good friend Stachys.10 Greet Apelles, who is approved in Christ. Greet those who belong to the household of Aristobulus.11 Greet Herodion, my compatriot.t Greet those in the household of Narcissus who are in the Lord.12 Greet Tryphenas and Tryphosa, laborers in the Lord. Greet my dear friendt Persis, who has worked hard in the Lord.13 Greet Rufus, chosen in the Lord, and his mother who was also a mother to me.t14 Greet Asyncritus, Phlegon, Hermes, Patrobas, Hermas, and the brothers and sisterst with them.15 Greet Philologus and Julia, Nereus and his sister, and Olympas, and all the believerst who are with them.
16 Greet one another with a holy kiss. All the churches of Christ greet you.
17 Now I urge you, brothers and sisters,t to watch out for those who create dissensions and obstacles contrary to the teaching that you learned. Avoid them!18 For these are the kind who do not serve our Lord Christ, but their own appetites. By their smooth talk and flattery they deceive the mindst of the naive.19 Your obedience is known to all and thus I rejoice over you. But I want you to be wise in what is good and innocent in what is evil.
20 The God of peace will quickly crush Satan under your feet. The grace of our Lord Jesus be with you.
21 Timothy, my fellow worker, greets you; so do Lucius, Jason, and Sosipater, my compatriots.t22 I, Tertius, who am writing this letter, greet you in the Lord.
23 Gaius, who is host to me and to the whole church, greets you. Erastus the city treasurer and our brother Quartus greet you.sss
25 s Now to him who is able to strengthen you according to my gospel and the proclamation of Jesus Christ, according to the revelation of the mystery that had been kept secret for long ages,26 but now is disclosed, and through the prophetic scriptures has been made known to all the nations, according to the command of the eternal God, to bring about the obedience of faith –
27 to the only wise God, through Jesus Christ, be glory forever! Amen.