Rómaiakhoz 3
1 Akkor mi az előnye a zsidóknak a többi népekkel szemben? Van-e valami értelme a körülmetélkedésnek?
2 Igen, a zsidók sok tekintetben különlegesek! A legfontosabb az, hogy Isten rájuk bízta a beszédeit.
3 És mi a helyzet, ha néhányan a zsidók közül hűtlenek lettek hozzá? Vajon emiatt Isten már nem fogja megtenni, amit ígért?
4 Dehogynem! Hiszen Isten még akkor is meg fogja tenni, amit mondott, ha az összes ember mind hazudik. Mert ezt mondja az Írás Istenről:
„Igaznak bizonyulsz, abban, amit mondasz,
és győztes leszel, mikor vádolnak téged.” Zsolt 51:6
5 De mit válaszoljunk arra az ellenvetésre, hogy ezek szerint, ha valami rosszat teszünk, az még világosabban megmutatja, hogy Istennek igaza van? Vajon nem igazságtalan Isten, hogy mégis megbüntet? — kérdezhetné valaki, az emberi okoskodás szerint.
6 Nem, Isten semmi esetre sem igazságtalan! Hiszen akkor hogyan ítélkezhet az egész világ felett?
7 Erre azt mondhatná valaki: „Amikor hazudok, az tulajdonképpen Isten igazságát mutatja meg, és dicsőségét növeli. Akkor viszont miért ítél el engem?”
8 Ha ez igaz volna, akkor már azt is mondhatnánk: „Vétkezzünk csak nyugodtan, úgyis jó származik belőle!”—és valóban vannak, akik hamisan azzal vádolnak engem, hogy ezt tanítom. De akik ilyesmit mondanak, hazudnak. Az ilyen rágalmazók megérdemlik, hogy Isten elítélje őket!
Zsidók, és nem zsidók egyaránt vétkeztek
9 Mi következik ebből? Talán mi, zsidók különbek vagyunk, mint a nem zsidók? Dehogyis! Hiszen éppen az előbb bizonyítottam be, hogy zsidók és nem zsidók egyformán a bűn hatalma alatt vannak.
10 Mert ezt mondja az Írás:
„Nincs bűntelen ember, egy sem,
11 nincs senki, aki megértené,
nincs, aki keresné Istent.
12 Mindannyian elfordultak Istentől, és megromlottak,
nincs aki jót tenne, egy sem!” Zsolt 14:1-3
13 „Torkuk nyitott sír,
nyelvük megtévesztő hazugságot szól.” Zsolt 5:10
„Kígyóméreg van ajkukon.” Zsolt 140:4
14 „Szájuk átkozódással és keserűséggel van tele.” Zsolt 10:7
15 „Sietnek, hogy gyilkolhassanak.
16 Amerre csak mennek,
pusztulást és nyomorúságot okoznak.
17 A békesség útját nem ismerik.” Ézs 59:7-8
18 „Nincs bennük sem istenfélelem,
sem Isten iránti tisztelet.” Zsolt 36:2
19 Ezeket a Törvény azoknak mondja, akik a Törvény hatalma alatt élnek. Ezért a zsidók sem mentegetőzhetnek. Így azután kivétel nélkül mindenki, zsidó és nem zsidó egyaránt Isten ítélete alá kerül.
20 Miért? Mert senki sem képes arra, hogy a Törvény parancsainak teljesítésével Isten számára elfogadhatóvá legyen.
Hiszen a Törvény csak rávilágít a bűneinkre, hogy világosan meglássuk és felismerjük azokat.
Hogyan tesz Isten elfogadhatóvá bennünket?
21 Isten azonban mégis képes arra, hogy a maga számára elfogadhatóvá tegye az embert a Törvény nélkül is. Nekünk meg is mutatta ezt az új utat, amelyről már a Törvény és a próféták is beszéltek.
22 Isten ugyanis mindenkit elfogad, aki Jézus Krisztusban hisz, attól függetlenül, hogy az illető zsidó, vagy nem zsidó.
23 Hiszen minden ember vétkezett, és emiatt nem méltó arra, hogy Isten dicsőségében részesüljön.
24 Isten azonban kegyelemből teszi a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez Isten ajándéka, amit Jézus Krisztusban kaphatunk meg. Ezt jelenti a megmenekülés!
25 Isten azért küldte Jézust, hogy akik benne hisznek, azoknak a bűneit megbocsássa. Ez Jézus vére, vagyis a halála által lehetséges. Így mutatta meg Isten, hogy ő mindig igazságos. Igazságosságát mutatja az, hogy türelmes volt, és a múltban nem büntette meg az embereket bűneikért.
26 De ugyanígy az is Isten igazságosságát bizonyítja, hogy a mi időnkben azokat, akik Jézus Krisztusban hisznek, elfogadja.
27 Ezek után dicsekedhetünk-e valamivel? Egyáltalán nem! És miért nem? Vajon az a törvény teszi lehetetlenné, amely a tetteken alapul? Nem, hanem a hit törvénye!
28 Miért? Mert az ember az Istenben való hite által válik Isten számára elfogadhatóvá. Azok által a tettek által, amiket a Törvény megkövetel, ez egyáltalán nem lehetséges! Erről meg vagyok győződve!
29 Vagy talán Isten csak a zsidók Istene? Nem lehet egyúttal más népeké is? Bizony, ő a nem zsidók Istene is!
30 Hiszen csak egy Isten van, és ő az, aki a zsidókatt a hitük által teszi elfogadhatóvá, a nem zsidókatt pedig ugyancsak a hitükön keresztül.
31 Vajon érvénytelenné akarom-e tenni a Törvényt, amikor a hitet hangsúlyozom? Egyáltalán nem! Sőt, inkább megerősítem a Törvény érvényességét a hit által.
Romans 3
All the World Guilty
1 Then what advantage has the Jew? Or what is the benefit of circumcision?2 Great in every respect. First of all, that they were entrusted with the oracles of God.3 What then? If some did not believe, their unbelief will not nullify the faithfulness of God, will it?4 May it never be! Rather, let God be found true, though every man be found a liar, as it is written,
"THAT YOU MAY BE JUSTIFIED IN YOUR WORDS,
AND PREVAIL WHEN YOU ARE JUDGED."5 But if our unrighteousness demonstrates the righteousness of God, what shall we say? The God who inflicts wrath is not unrighteous, is He? (I am speaking in human terms.)6 May it never be! For otherwise, how will God judge the world?7 But if through my lie the truth of God abounded to His glory, why am I also still being judged as a sinner?8 And why not say (as we are slanderously reported and as some claim that we say), "Let us do evil that good may come"? Their condemnation is just.
9 What then? Are we better than they? Not at all; for we have already charged that both Jews and Greeks are all under sin;10 as it is written,
"THERE IS NONE RIGHTEOUS, NOT EVEN ONE;
11 THERE IS NONE WHO UNDERSTANDS,
THERE IS NONE WHO SEEKS FOR GOD;
12 ALL HAVE TURNED ASIDE, TOGETHER THEY HAVE BECOME USELESS;
THERE IS NONE WHO DOES GOOD,
THERE IS NOT EVEN ONE."
13 "THEIR THROAT IS AN OPEN GRAVE,
WITH THEIR TONGUES THEY KEEP DECEIVING,"
"THE POISON OF ASPS IS UNDER THEIR LIPS";
14 "WHOSE MOUTH IS FULL OF CURSING AND BITTERNESS";
15 "THEIR FEET ARE SWIFT TO SHED BLOOD,
16 DESTRUCTION AND MISERY ARE IN THEIR PATHS,
17 AND THE PATH OF PEACE THEY HAVE NOT KNOWN."
18 "THERE IS NO FEAR OF GOD BEFORE THEIR EYES."
19 Now we know that whatever the Law says, it speaks to those who are under the Law, so that every mouth may be closed and all the world may become accountable to God;20 because by the works of the Law no flesh will be justified in His sight; for through the Law comes the knowledge of sin.
Justification by Faith
21 But now apart from the Law the righteousness of God has been manifested, being witnessed by the Law and the Prophets,22 even the righteousness of God through faith in Jesus Christ for all those who believe; for there is no distinction;23 for all have sinned and fall short of the glory of God,24 being justified as a gift by His grace through the redemption which is in Christ Jesus;25 whom God displayed publicly as a propitiation in His blood through faith. This was to demonstrate His righteousness, because in the forbearance of God He passed over the sins previously committed;26 for the demonstration, I say, of His righteousness at the present time, so that He would be just and the justifier of the one who has faith in Jesus.
27 Where then is boasting? It is excluded. By what kind of law? Of works? No, but by a law of faith.28 For we maintain that a man is justified by faith apart from works of the Law.29 Or is God the God of Jews only? Is He not the God of Gentiles also? Yes, of Gentiles also,30 since indeed God who will justify the circumcised by faith and the uncircumcised through faith is one.
31 Do we then nullify the Law through faith? May it never be! On the contrary, we establish the Law.