Rómaiakhoz 6
Keresztség és új élet
1 Mit mondjunk tehát? Megmaradjunk-e a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen?2 Semmiképpen! Ha meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?3 Vagy nem tudjátok, hogy akik megkeresztelkedtünk a Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg?4 Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba, hogy amiképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.5 Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára a feltámadásáé szerint is azok leszünk.6 Tudva azt, hogy a mi óemberünk vele együtt megfeszítetett, hogy megerőtlenüljön a bűnös test, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek.7 Mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól.8 Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is vele.9 Tudva, hogy Krisztus feltámadott a halálból, többé meg nem hal, a halál többé rajta nem uralkodik.10 Mert hogy meghalt, egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, hogy pedig él, az Istennek él.
11 Így gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztusban.
A kegyelem állapotában nem a bűnnek, hanem az igazságnak szolgáljunk
12 Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek kívánságainak.13 És ne szánjátok oda tagjaitokat a hamisságnak fegyvereiül a bűnnek, hanem szánjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és tagjaitokat adjátok az igazság fegyvereiül az Istennek.
14 Mert a bűn rajtatok nem uralkodik, mert nem vagytok a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt.
15 Mi következik ebből? Vétkezzünk-e, mivel nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagyunk? Semmiképpen!16 Nem tudjátok-e, hogy akinek odaadjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok a szolgái: vagy a bűnnek a halálra, vagy az engedelmességnek az igazságra?17 De hála az Istennek, hogy jóllehet a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelyre oktattatok.18 Felszabadulva pedig a bűn alól, az igazságnak szolgáivá lettetek.19 Emberi módón szólok erőtlenségetek miatt. Ahogyan odaszántátok magatokat a tisztátalanságnak és hamisságnak, a hamisság szolgálatára, úgy szánjátok oda most magatokat az igazság szolgálatára, hogy szentek legyetek.
20 Mert amikor a bűn szolgái voltatok, az igazságtól szabadok voltatok.
21 Micsoda gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Most csak szégyenkeztek miatta! Mert azoknak a vége halál.22 Most pedig, hogy felszabadultatok a bűn alól és Isten szolgáivá lettetek, megvan a gyümölcsötök, a szent élet, amelynek vége az örök élet.
23 Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Romans 6
The Believer’s Freedom from Sin’s Domination
1 What shall we say then? Are we to remain in sin so that grace may increase?2 Absolutely not! How can we who died to sin still live in it?3 Or do you not know that as many as were baptized into Christ Jesus were baptized into his death?
4 Therefore we have been buried with him through baptism into death, in order that just as Christ was raised from the dead through the glory of the Father, so we too may live a new life.t
5 For if we have become united with him in the likeness of his death, we will certainly also be united in the likeness of his resurrection.t6 We know thatt our old man was crucified with him so that the body of sin would no longer dominate us,t so that we would no longer be enslaved to sin.
7 (For someone who has died has been freed from sin.)s
8 Now if we died with Christ, we believe that we will also live with him.9 We knowt that since Christ has been raised from the dead, he is never going to diet again; death no longer has mastery over him.10 For the death he died, he died to sin once for all, but the life he lives, he lives to God.
11 So you too consider yourselvess dead to sin, butt alive to God in Christ Jesus.
12 Therefore do not let sin reign in your mortal body so that you obey its desires,13 and do not present your members to sin as instrumentst to be used for unrighteousness,t but present yourselves to God as those who are alive from the dead and your members to God as instrumentst to be used for righteousness.
14 For sin will have no mastery over you, because you are not under law but under grace.
The Believer’s Enslavement to God’s Righteousness
15 What then? Shall we sin because we are not under law but under grace? Absolutely not!16 Do you not know that if you present yourselvest as obedient slaves,t you are slaves of the one you obey, either of sin resulting in death, or obedience resulting in righteousness?t17 But thanks be to God that though you were slaves to sin, you obeyedt from the heart that patternt of teaching you were entrusted to,18 and having been freed from sin, you became enslaved to righteousness.19 (I am speaking in human terms because of the weakness of your flesh.)ts For just as you once presented your members as slaves to impurity and lawlessness leading to more lawlessness, so now present your members as slaves to righteousness leading to sanctification.
20 For when you were slaves of sin, you were free with regard to righteousness.
21 So what benefitt did you then reapt from those things that you are now ashamed of? For the end of those things is death.22 But now, freedt from sin and enslaved to God, you have your benefitt leading to sanctification, and the end is eternal life.
23 For the payofft of sin is death, but the gift of God is eternal life in Christ Jesus our Lord.